[ Bogtip efter Gábor Palkó ] Háy János könyve az irodalom médiumok határait átlépő lehetőségeinek kitűnő példája: a kötet nemcsak könyvformában élt meg több kiadást, de hangoskönyvként is megjelent és színházi előadásokat is ihletett.   Ha arra keressük a választ, ennek a sokrétű és széles körű sikernek mi állhat a hátterében, nyilvánvalónak tűnik a kötet kapcsán gyakran emlegetett jellegzetességre utalni, arra, hogy a novellafüzér a hetvenes-nyolcvanas évek tárgyi világát, hangulatát, sőt életérzését idézi fel. Mindezt nehéz is kétségbe vonni, a Zsiguli, a panel, az „NDK-s csajok” mind erőteljes élményeket idéznek fel minden, a szerzőnél nem sokkal fiatalabb és az idősebb olvasóban egyaránt. A másik, a kötetről szóló írásokban említett jellegzetesség, ami a siker hátterében állhat, a gyermek- és fiatalkor plasztikus megjelenítése, a felnőtté válás küszöbén innen álló-botladozó ember sajátos változó világának intenzív-élményszerű színre vitele.   A könyv azonban ezek mellett vagy éppen ellenére is sok izgalmat tartogat a figyelmes olvasónak. Elsősorban azért, mert a diktatúra utolsó évtizedeinek, vagy éppen a diákéveknek a bemutatása a kötetben látszólag minimalizálóan egyszerűen, valójában pedig nagyon kifinomult módon történik meg. Nem rajzolódik ki ugyanis olyan egységes nézőpont vagy szerzői alak, amely az emlékezés, a rátekintés honnanjának és hangnemének egységét garantálná. Mint ahogyan az egyes novellák én-elbeszélőjének sem tudunk valamilyen egységes jellemet vagy jellemfejlődést tulajdonítani. Mindebben az az igazán érdekes, hogy e többszörös hiány nemhogy csökkentené a történetek érzelmi hatását, éppen ellenkezőleg. Együtt sírunk és együtt nevetünk, csak éppen az nem világos, hogy voltaképpen kivel.

[ Boginfo ] Háy, János: A bogyósgyümölcskertész fia. (original language: magyar) Palatinus, Budapest, 2005 (2003).