Incentives – Új osztrák irodalom

A readme.cc új, többnyelvű lehetőséget biztosít a legújabb osztrák irodalommal ismerkedni szándékozók számára. Az új portál – együttműködve a bécsi Literaturhaus-szal – betekintést nyújt az ország aktuális irodalmi eseményeibe.

Az új könyveket irodalmi újságírók és irodalomtudósok mutatják be, rövid szemelvények adnak ízelítőt a művekből, a szerzőket pedig rövid portrék ismertetik meg az olvasóval.

Jelenleg öt nyelven – németül, angolul, franciául, csehül és magyarul – készül az információs anyag.

Az Incentives hozzá kíván járulni az osztrák irodalom nemzetközi ismertségéhez, és ösztönözni szeretné az aktuális szövegek fordítását is.

Megvalósítás: Dokumentationsstelle für neuere österreichische Literatur (recenziók, szerzőportrék) – Übersetzergeimeinschaft (fordítások) – readme.cc (infrastruktúra).

http://www.literaturhaus.at

[ a könyvtippet írta Gábor Palkó ] Vak vezet világtalant

  Hogyan reprezentálható egy „valóságos” élet egy könyvben? Mit mond el egy életrajz? Kiről vall voltaképpen? Minden életrajz kapcsán fel lehet tenni ezeket a kérdéseket, de különösen érdekes fénytörést kapnak, ha művészek életéről és életrajzáról van szó. Hiszen a műalkotások maguk is beszédesek, a jelentős művek befogadása alakítja az alkotóikról kialakult képet – és persze fordítva. Mű és élet, élet és életrajz határai folyamatosan egymásba játszanak, mű, élet és életrajz egyszerre elválaszthatatlan és gyökeresen eltérő egyszerre.
  Daniel Kehlmann Én és Kaminski című regénye egy visszavonult festő és egy önjelölt életrajzíró groteszk története. Amint az ironikus megfordítás is jelzi, amely az életrajzírót a művész elé helyezi (Én és Kaminski), nem az életrajz tárgya, hanem annak szerzője kerül előtérbe. Méghozzá éppen alkalmatlansága révén, főhősünk az élet minden területén csődöt mond, dacára gátlástalan és immorális fellépésének és szinte határtalan elszántságának.
  Csakhogy, és ez ad súlyt a vesztes súlytalan figurájának, a főhős maga az elbeszélő, annak a szövegnek a beszélője/alkotója, amelyet az olvasó a kezében tart. A regényszöveg folyamatosan reflektál a különbségre, amely Zöllner önértelmezése és az elbeszélésből, a cselekményből és a többi szereplő reakcióiból kirajzolódó kellemetlen figura között fennáll. Azonban nem csak a főhős-elbeszélő alakja torz, többé-kevésbé minden szereplő ironikus, sőt többnyire groteszk megvilágítást kap, élükön Kaminskivel, a vak festővel, a marakodó és fafejű művészettörténészekkel, az erőszakos és arrogáns nőkkel.
  De mi a tétje a XX. század végi „művészeti élet” e szatirikus bemutatásának? Nem könnyű erre a kérdésre válaszolni. Talán azért nem, mert az elbeszélésmód olyan műfaji hagyományokra támaszkodik, amelyek éppen az ilyen kérdések megválaszolásával maradnak adósok. Hiszen a művészet, a tudomány és a kritika diskurzusa csak igen sematikusan van jelen a könyvben, míg a jelenetezés és a cselekményvezetés többnyire az utazási regény és a krimi logikáját követi.
  Vagyis élet, rajz és életrajz összefüggése itt csak téma, azt, ahogyan a könyv minderről beszél, nem érinti. Ezért is olvasható a regény gyorsan. És feltehetően éppilyen gyorsan el is felejtjük.

[ Kedvenc idézet ] Természetesen nem kopaszodtam; rejtély, honnan vette ez a majom.

[ infó ] Kehlmann, Daniel: Én és Kaminski. (original language: Magyar) ford. Fodor Zsuzsa. Kortina, Budapest, 2003 (2003).