[ a könyvtippet írta Julia Wernitzer ] A címről, ám a könyvről is az a vicc jut eszembe, amelyben egy jelentéktelen, hétköznapi figura áll a pápa mellett, mégis az emberek ezt a figurát ismerik fel. Kehlmann regénye ugyanis egy rámenős újságíróról szól, aki egy híres, ám szinte vak, öreg festő közelébe férkőzik életrajzíróként, hogy szenzációs részleteket tudjon meg a festő életéről. A történetben ugyanis hangsúlyt az újságíró, illetve a szemérmetlen hír-, illetve szenzáció-hajhászás kap, s emellett eltörpül az, hogy valójában milyen élete is volt-van a festőnek. A főhős durván keresztülgázol Kaminskin, beleveti magát titkaiba, felkutatja levelezését, kifürkészi eddig ismeretlen képeit, személyes holmijait. A mindentől távol élő beteg festőt, aki a lányával él – a siker érdekében – magával cipeli a városba, hogy bevezesse újra a társaságba. Ráveszi az öregembert, hogy keressék meg a festőművész régi, halottnak hitt szerelmét, hogy kideríthesse e szerelmi történet homályos részeit. Eközben személyes viszonyuk egyre primerebbé válik. A szerző az utóbbi évek német nyelvű irodalmának nagy felfedezettje. Az iróniával fűszerezett regény az osztrák kritikusok ajánlólistájának első helyezettje volt. Az 1975-ben Münchenben született író naturalisztikus képekben jeleníti meg az öregedés stációit és a fiatal, törtető újságírót, akik más-más okból, de képtelenek kizökkenni saját világukból, miközben utazásuk során valahol már egymásra is vannak utalva. Kehlmann fontos etikai problémát is feszeget kissé kifordított műfajú művészregényében: Mi kell ahhoz, hogy egy öregedő művész ismét az érdeklődés középpontjába kerüljön? Mi kell ahhoz, hogy az újságíró is biztos sikert arasson életrajzi művével? Mindkét sikerhez halni kell – szól a recept.

[ infó ] Kehlmann, Daniel: Én és Kaminski. Fodor Zsuzsa fordítása. (original language: német) Kortina Kiadó Budapest , 2003 .