Incentives – Új osztrák irodalom

A readme.cc új, többnyelvű lehetőséget biztosít a legújabb osztrák irodalommal ismerkedni szándékozók számára. Az új portál – együttműködve a bécsi Literaturhaus-szal – betekintést nyújt az ország aktuális irodalmi eseményeibe.

Az új könyveket irodalmi újságírók és irodalomtudósok mutatják be, rövid szemelvények adnak ízelítőt a művekből, a szerzőket pedig rövid portrék ismertetik meg az olvasóval.

Jelenleg öt nyelven – németül, angolul, franciául, csehül és magyarul – készül az információs anyag.

Az Incentives hozzá kíván járulni az osztrák irodalom nemzetközi ismertségéhez, és ösztönözni szeretné az aktuális szövegek fordítását is.

Megvalósítás: Dokumentationsstelle für neuere österreichische Literatur (recenziók, szerzőportrék) – Übersetzergeimeinschaft (fordítások) – readme.cc (infrastruktúra).

http://www.literaturhaus.at

[ a könyvtippet írta Gábor Palkó ] „Hogy miért éppen a török kor? Ez egy mintaszerű kor, amihez mindenkinek van valamiféle viszonyulása, és rendszerint pozitív, ami köszönhető Gárdonyinak, meg Jókainak, Mikszáthnak, meg másoknak. Egyszerre háborús, kalandos és meseszerű, szerelmes, fantasztikusan csillogó, és mégis valóságos, olyan, ami létezett.” Háy János egy interjújában ekképp indokolta a regény történelmi utalásrendjének szerzői intencióját. Figyelemre méltó itt a kor megidézésében az irodalmi közvetítettség hangsúlyozása, vagyis annak az illúziónak a megkerülése, hogy az adott történeti idő, esetünkben a XVII. század vége, önmagában megjeleníthető (vagy akár: megjelenítendő) lenne egy irodalmi műben. A regény sokkal inkább a már meglévő „viszonyulások”, irodalmi megjelenítések, közismert szövegek összefüggésrendjébe lép be és ide invitálja az olvasót. Nem is annyira egy kort idéz meg, hanem az e kort kiemelten kezelő műfajt, a romantikus történelmi regényt. (Ezt hangsúlyozza a fülszöveg ál-Jókai-idézete is.) A mű olvasásának egyik kulcsa éppen ez, hogy Háy regénye hogyan is viszonyul ehhez a hagyományhoz. Bár a recepcióban gyakori az állítás, a viszonyt semmiképpen sem az irónia vagy a paródia uralja, a távolságtartás eme formái lehetetlenné tennék az „abszolút jelen” illúziójának megteremtését, azt a sajátos közvetlenség-élményt, amely az emberi létezés alapvető paramétereit (mint a szerelem, a halál, a boldogtalanság) ha nem is az időtől függetlennek, de mindig jelenlévőnek mutatják. A regény utolsó – szerzői kommentárként vagy önértelmezésként is olvasható – bekezdése az égitestek egymás mellettiségét a horizonton azok térbeli és időbeli távolságával állítja szembe. A kettősség sajátos egységét a látvány síkja, mint egy „simafolyású szövet” teremti meg. Ez az a szövet, amely az évszázadokkal előbbit és a mait egybeköti, amely egyszerre abszolút jelen és visszavonhatatlanul elmúlt: a nyelv szövete. Amelynek sajátos egysége a  barokkos archaizálást és a neologizmusokat, az intertextuális utalásokat Jókaitól Fekete Istvánon át József Attiláig egybefogja. Anélkül, hogy mindezeket a különbségeket eltüntetné vagy kiélezné.

[ infó ] Háy, János: Dzsigerdilen. A szív gyönyörűsége. (original language: magyar) Palatinus, Budapest, 1996 .