[ a könyvtippet írta Incentives ] Hol van a legalja?

Hol kezdődik a zuhanás? Milyen mély a mélység? Csakis azok tesznek fel ilyen kérdéseket, akik már rég a szabadesés állapotában vannak. Például a Langfeldsiedlung lakói, akiknek életét kizárólag a félelem tartja mozgásban, akiknek üres szó csupán a remény. A sínek, szeméttelepek és románok meg bolgárok lakta lakókocsivárak között, a folyóparti senkiföldjén elterülő Langfeldsiedlung szürke betonépületekből áll, a temető fala mentén pedig ott éktelenkednek a hajléktalanok fémkonténerei. Aki itt nő fel, az már születése pillanatától fogva a vesztesek közé tartozik. A Langfeldsiedlung lakói névtelenek. Legjobb esetben is csak úgy hívják őket: „a nő a hátsó udvarból a gyagyással“ vagy „a féllábú“. Idevalósi a névtelen elbeszélő anyja is. Sms-t szoktak küldeni a fiának, ha nem talál haza a kocsmából, ahová munkaidő után rendszerint beül még egy italra a kolléganőivel. De otthon is iszik tovább az asszony, amíg csak el nem alszik a konyhaasztalnál, a saját hányadékában. Aztán ott marad mozdulatlanul reggelig. Az a fő, hogy így legalább békén hagyja a fiát, akit részegen csak „tehertételnek“ nevez.

A névtelen fiú csakis a saját magának okozott fájdalom révén ismer bármiféle érzelmet. Ha a forró villanykörte megégeti a bőrét, vagy ha felsebzik tenyerét az üvegcserepek. A szeretet megtapasztalhatatlan szó marad neki. A szeretetet a falon visszamaradó fehér foltok jelentik, amikor a fiú leszedi anyja fényképeit az öngyilkossága után. Vagy a szupermarketben kapott blokkok, amelyeknek hátoldalán az anya naplót vezetett, hogy később elégesse őket. „Milyen íze van a kilátástalanságnak?“ – áll az utolsó cédulán. Végül nem marad az asszony után egyéb, mint a rövid halálhír a „vegyes “ rovatban.

A feltörő keserűségnek azzal vet gátat a szerző, hogy gyöngéden pontos mondatokat ír a „hoppon maradtakról“. Mesél róluk, és ezzel visszaadja a saját történethez való jogukat – vagyis a méltóságukat. Mintha gyöngéd leírásaival a lehető legóvatosabban akarná megsimogatni a kíméletlen társadalmi valóságot, hogy – legalább néhány szó erejéig – megváltsa. Dolgan szuggesztív, tömör nyelvezete rendkívüli megfigyelőképességről tanúskodik, és olyan biztosan talál célba, olyan pszichológiai mélységeket tár fel, hogy ez a pontosság és érettség meglepő egy ilyen fiatal szerző esetében. Dolgan első regénye, a „Ballastexistenz“ sötét, kőkemény, nagyszerűen megírt könyv.

Részlet Michaela Schmitz recenziójából, 2013. november, Kurdi Imre fordítása
A teljes recenzió: http://www.literaturhaus.at/index.php?id=10125

[ infó ] Dolgan, Christoph: Ballastexistenz. (original language: Német) Droschl Verlag, Graz, 2013 . ISBN: 978-3-854208-42-6.