As the site became increasingly successful, the owners decided to launch an English version of it, entitled Hungarian Literature Online (hlo.hu), of which I became the editor. To date, HLO has remained a sister site in the Litera network, but it gradually started to develop an independent life, and became the best known and most up-to-date internet resource on Hungarian literature.
It has been quite an adventure, in many senses. The flexibility of this medium, the unboundedness in space and time made it incredibly easy to give a taste of what’s happening in the Hungarian literary scene, to sample works of authors unknown to the world. Also, there was immediate feedback―a publisher, the editor of a journal or a translator got enthusiastic about an author whose piece they read on HLO; or, conversely, readers were quite unimpressed by an author I personally was passionate about. It soon became quite clear that someone who is canonized in Hungary may not be as interesting for foreign readers, and vice versa. So my work at HLO has required a continuous switching of perspectives, and trying to identify with both the insider and the outsider point of view.
There are some really nice stories about how serendipity worked in favor of the publication of certain writers. The most anecdotal of these is the one about Miklós Szentkuthy. I was looking for a book that Tim Wilkinson, Imre Kertész’s translator asked me to send him to London, but I couldn’t find it anywhere. As I was browsing in a second-hand bookshop, I found an old edition of Szentkuthy’s Towards the One and Only Metaphor, a book I didn’t know at the time. It looked intriguing, so I started to read it, and as I immediately fell in love with it, I bought it for Tim. A few weeks later Tim sent me an email, saying he thought the book was extraordinary, so much so that he translated an excerpt for HLO. This happened years ago―as I am writing this, three books by Szentkuthy have been published in Tim’s translation by the New York-based publisher Contra Mundum, including the first volume of the monumental Prae, with more to come in the following years.
Szentkuthy’s audience will certainly take time and perseverance to build. And there are many sceptics who say that these days the only writers who have a chance to succeed in English translation are those who write a simple, easily digestible narrative, and make sure to add an exotic flair. Also, Hungary is not as sexy as it was in the 1980s and 90s―the frisson of 1956, the communist era and the years of the regime change is gone, and we have become just another country with initial high hopes but, ultimately, low performance. So writers from our part of the world who may be excellent but are too challenging certainly have no chance to be appreciated outside Hungary, these sceptics say.
There is a Hungarian author who is a living refutation of these qualms: László Krasznahorkai, one of the finalists of the Man Booker Prize 2015, the first Hungarian author to ever have figured on this list. Krasznahorkai’s complex sentences and his tone―the uncanniness and desperation, the sense of him pushing language and experience beyond all imaginable borders―certainly do not make him a writer who fits the easy formula of success. Yet Krasznahorkai’s popularity is constantly on the rise among the literati. Many of his books have been translated in the last few years (with more to come soon), with Krasznahorkai and his translators, George Szirtes and Ottilie Mulzet, being awarded the Best Translated Book Award two years in a row, for Satan Tango and Seiobo There Below, respectively. (Ottilie Mulzet’s first translation from Seiobo, an incredibly beautiful book about the loss and the search for the sacred in the modern world, was initially published on HLO.)
Such stellar successes do not happen overnight. Krasznahorkai’s Satan Tango, or, for that matter, Kertész’s Fatelessness (the book for which the only Hungarian Nobel Prize winning author received the award), were translated into English decades after their publication in Hungarian. These success stories are often preceded by decades of writing amid less than favorable circumstances, perhaps utter neglect (and it is only in hindsight that the writer knows it was worth it, after all), and also require the ongoing work of a host of dedicated individuals―translators, editors, and publishers. The above examples, as well as the success of other contemporary and classical Hungarian writers in the last two decades, including György Dragomán, Péter Nádas, Sándor Márai, Gyula Krúdy, or Dezső Kosztolányi, prove that it is certainly worth the effort.
My next bet? Ádám Bodor, whose Sinistra Zone was published in English in 2013 by New Directions; the recently deceased Szilárd Borbély, many of whose poems have been published in Ottilie Mulzet’s sensitive and expert translation, and whose 2009 interview, recently published in Asymptote Journal, has already created quite a stir; and Gergely Péterfy’s The Stuffed Barbarian, a 2014 novel that has been a huge success in Hungary, and that has just won the prestigious Aegon award for the best Hungarian book published in 2014. (Attention, publishers!) More on this next time.
***
2004-ben – vagyis az ősidőkben, amikor az internetes irodalmi lapok még viszonylag új jelenségnek számítottak – az első magyar irodalmi portálnál, a litera.hu-nál dolgoztam. A Litera teljesen új, addig szokatlan módon mutatta be a magyar irodalom vonulatait, műveit és szerzőit, és a szélesebb olvasóközönség számára is vonzóvá tette az irodalmat. A portál sikerét látva a tulajdonosok elhatározták, hogy elindítják a Litera angol verzióját is, a Hungarian Literature Online-t (hlo.hu), amelynek én lettem a szerkesztője. A HLO a Litera-lapcsalád része maradt, de hamarosan önálló életre kelt, és a magyar irodalom legismertebb, naprakész internetes forrásává vált.
A HLO szerkesztése az évek során nem kevés meglepetést tartogatott. Az internetes médiumra jellemző rugalmasság, a térbeli és időbeli korlátoktól való függetlenség hihetetlenül megkönnyítette, hogy betekintést nyújtsunk a külföldi olvasóknak a magyar irodalom eseményeibe, és részleteket közölhessünk a világ számára addig ismeretlen szerzők műveiből. Ráadásul azonnal érkeztek visszajelzések. Például egy kiadó, lapszerkesztő vagy fordító beleszeretett egy szerzőbe, akitől részletet olvasott a HLO-n. De az ellenkezője is előfordult: néha az olvasók egyáltalán nem értették, miért lelkesedem annyira ezért vagy azért a szerzőért, akiben szerintük semmi különös nincs. Elég hamar világossá vált, hogy külföldön nem feltétlenül érvényes a magyar kánon. A HLO szerkesztése során folyamatosan váltogatnom kell a nézőpontot: hol a bennfentes, hol a kívülálló perspektívájával azonosulok.
Az évek során több esetben is tapasztaltam, hogy gyakran a véletlenen és a szerencsén múlik egy-egy hazai szerző külföldi sikere. Szentkuthy Miklós esete talán a legjobb példa erre. Jó pár éve történt, hogy napokon át jártam a budapesti antikváriumokat egy könyvért, amelyet Tim Wilkinson, Kertész Imre Londonban élő fordítója kért tőlem, de sehol sem találtam. Viszont a kezembe került Szentkuthy Az egyetlen metafora felé című könyvének első, 1935-ös kiadása. Nem ismertem a könyvet, de érdekesnek tűnt, és ahogy olvasgatni kezdtem, rögtön megtetszett, és megvettem Timnek. Pár héttel később kaptam egy emailt, amelyben Tim azt írta, hogy a könyv fantasztikus, úgyhogy mindjárt küld is egy részletet angolul a HLO számára. Azóta már három könyv jelent meg Szentkuthytól a New York-i Contra Mundum kiadónál, Tim fordításában – köztük a monumentális Prae első kötete –, s a kiadó további kötetek kiadását is tervezi.
Persze időre és kitartásra van szükség ahhoz, hogy Szentkuthynak komoly olvasótábora alakuljon ki külföldön. Sokak szerint ma csak azoknak az íróknak van esélyük sikerre az angol nyelvterületen, akik egyszerű, könnyen olvasható sztorikat írnak, és arra is ügyelnek, hogy kellő mennyiségű egzotikum színesítse az írásaikat. Ráadásul a kor sem kedvez nekünk, hiszen pillanatnyilag Magyarország korántsem számít „szexinek” – nem úgy, mint a 80-as, 90-es években. A kommunizmus, 1956 és a rendszerváltás témája már nem hozza lázba a nyugati olvasót, Magyarország ma sokak számára csupán valaha ígéretes, de mára csalódást keltő ország. Hiába vannak kiváló íróink: ha a műveik nem könnyed olvasmányok, semmi visszhangjuk nem lesz a határainkon túl – mondják a kételkedők.
Az egyik kortárs magyar szerző, Krasznahorkai László, élő cáfolata ennek a hiedelemnek: ő a 2015-ös Booker-díj egyik várományosa, az első magyar szerző, aki a rangos díj tíz esélyes jelöltje közé került. Holott Krasznahorkai hosszú, bonyolult mondatai, nyugtalanító, sokszor kétségbeejtő világa, a nyelv és a tapasztalás határainak feszegetése egyáltalán nem tartoznak a gyors siker képletének összetevői közé. Krasznahorkai mégis egyre sikeresebb a külföldi irodalomértő közönség és a szakma köreiben. Az utóbbi években számos könyvét lefordították angolra, s az író és fordítói, George Szirtes és Ottilie Mulzet két egymás utáni évben is elnyerték a legjobb fordításnak járó rangos díjat (Best Translated Book Award), a Sátántangó, illetve a Seiobo járt odalent fordításáért. (Ottilie Mulzet a HLO-n publikálta az első részletet a fordításából.)
Ilyen komoly és tartós sikert persze nem lehet varázsütésre elérni. Krasznahorkai Sátántangó¬ja, vagy Kertész Imre Nobel-díjas regénye, a Sorstalanság évtizedekkel a magyar kiadás után jelent meg angolul. Egy-egy sikertörténet mögött gyakran több évtizedes írói munka áll, nemritkán teljes ismeretlenségtől kísérve, sőt agyonhallgatva, és mindvégig a kétséges kimenetel árnyékában. De ugyanígy számtalan fordító, szerkesztő és kiadó folyamatos, odaadó munkája is kell hozzá. A fenti példák, és persze más kortárs és klasszikus magyar szerzők – Dragomán György, Nádas Péter, vagy Márai, Krúdy, Kosztolányi – angol fordításainak sikere azt mutatja, hogy ennek a munkának hosszú távon megvan az eredménye.
Vajon kik lesznek a következő sikeres szerzők angol nyelvterületen? Én három szerzőre illetve műre tippelek: Bodor Ádámra, akinek Sinistra körzet c. könyvét 2013-ban jelentette meg a New Directions kiadó; Borbély Szilárdra, akinek számos verse jelent meg Ottilie Mulzet értő fordításában, s akinek legutóbb nagy visszhangot váltott ki az Asymptote Journal-ben megjelent 2009-es interjúja; valamint Péterfy Gergelyre és Kitömött barbár című, Magyarországon nagy sikert aratott, friss Aegon-díjas könyvére (külföldi kiadók, figyelem!) Utóbbiról lásd a következő blogbejegyzésemet…
